Hálaadónap - Galilea Háztemplom

Go to content
Események > 2013

Egyévesek vagyunk

Egy évvel ezelőtt  októberben szenteltük fel és vettük használatba  gyülekezetünk a Galilea Háztemplom névre  "keresztelt '' épületét.

Erre is emlékeztünk  és arra is,
hogy nem csak templomért adhatunk hálát, hanem az egész év áldásaiért is.

Így készítettük el hálaoltárunkat  Kótics Ferenc barátunk segítségével
, és hívtuk meg vendégeinket, hogy velünk együtt örvendezzenek.

Alkalmunkon mintegy  nyolcvanan vettünk részt a helyi a mándoki és a  kemecsei gyülekezetünkből.Az ebédet közösen fogyasztottuk el mindenki megelégedésére,
amit Smajdáné Idánák köszönhetünk. Az igehirdetést Iványi Gábor elnök úr végezte aki feleségével Évával érkezett, a szép énekekről pedig a Nyíregyházi gyülekezetünk énekkara gondoskodott. Az ige délelőtt a  Máté 12,33-37 alapján a beszédünkre hívta fel a figyelmet ami lehet  szép gyümölcs azon az oltáron amit Istennek ajánlunk fel, délután Zákeus története alapján pedig arra tanított, hogy a jóvátétel, a megváltozott élet is fontos hálaáldozat.
,,Mindörökre hű az Úr!''- így hangzott a
énekkar befejező szép éneke, ami útravaló biztatásként nagyon jól jött a következő hálaadó napunkig.

Köszönjük Istennek és mindenkinek ezt a szép napot !






A Nyíregyházi Gyülekezet énekkarának szolgálata

Back to content